Címke: Egyperces
-
Lám egy medve! Inkább csak bocs, vagy olyan Maci Laci féle. Barna és büdös – még! A vízbe igyekszik. Bundája fakó, olybá tűnik, mintha már többet élt volna négy télnél. Talán törpe, ilyennek született, vagy… Ki tudja? Barangolhatott már mindenfelé. Biztos látott már lazacot, kacsát, bokrot, füvet, fát, eget, földet, betonnal borított teret. Ahonnan…
-
Fáradtság. A szemek… a szemek megmerevedtek. Bekristályosodtak. Üvegessé váltak. A könny… a könny elapadt. A könnymirigyek elsorvadtak. A pupilla… a pupilla merev; kitágult. Színe halovány kék. A tekintet… a tekintet elvesz a mindenségben. Nincs ki megmondaná, hogy mit keres. A valóság… a valóság az, hogy… már nincs valóság. A múlt már lejárt lemez.…
-
Van néhány olyan pillanat, amelyik örökre megmarad az ember emlékezetében. Az egyik ilyen pillanat az, amikor összeütközik az anyai szeretet, a gyermeki daccal. Azt hiszem gondolkodónak születtem. Máshoz nincs tehetségem, csak az elméletek, következtetések szövögetéséhez. Amikor kinézek az ablakon, csak egy kietlen pusztaságot látok. Mintha önmagamba tekintenék. Egy végtelen égszínkék sivatag. Csalhatatlan szépségét…
-
A kavargó viharok kellős közepén, valami fogant. Valami, ami nem is olyan csúf, sőt inkább szép, alakos. A légből, gondolatból sarjadt. Vizet még sosem látott, mégis tisztább bárminél. Megrontatlan gyönyörűség. Kegyeltje mindennek, ami feljebbvaló. Mozdulatlan, dermedt. Ha ráz a hideg, és rá veted a tekinteted, tested lángba borul. Ha verejtékezve lángol a tested, és…
-
A mérhetetlenség érzete olyankor kerülgeti az embert, amikor a düh, az idegesség, az alkohol okozta mámor, összekeveredik a feszélyezettséggel. A mérhetetlenség az ami most eltölti a kietlen pusztaságban kóborgó, lángoló lelkemet. A rozsdásan ragyogó lenyugvó nap fényében, délibábként hat; tüskéivel együtt. Két karjával, a messzeségben olybá tűnik, mintha élne, mintha járna, mintha átölelne. …
-
Megöl, megölel, majd betakar egy falevél. Elfed az avar. Nem e világi tar fejek világlanak csak a sötétben, délibábként visszatükröződő marcona csillagok fényében. Egyetlen egy lépés maradt még. Egyetlen egy, ahol még tiszta marad a cipellő. Mindenütt csupa mocsok, szenny. Senki nincs, ki eltakarítaná. Anyag. Fehér. Röptető. Fenn a tetőn. Univerzum. Mindenség. Szentség.…
-
Néhány pillanat… az egész élet megismételhetetlen. Végig nézve a tájon… bokrok, fák virágok, szerelmes párok andalognak a kövezett úton szalad a világ felé fut a napfény rohan a zöld felé az oxigént beszívva jobb mert minden szétmosódik megszűnnek a határok hát EU hát utazás ide-oda látni mindent a napot a holdat a nyugtató óceánokat úszkáló…
-
A nagyvilágban akármerre tekeri fejét az ember, mindenhol pacákat lát. Kicsit, nagyot, közepeset, mérhetetlent… Színeset, színtelent, alig láthatót… Természet által okozottat… Szándékosat, véletlent… Terjeszkedőt, zsugorodót… Annyi különbözőt, mint ahány ember él a világon… Minden paca eltörölhető, megsemmisíthető, felszívható. Meg nem szüntethető nincs. Az ilyen jellegű már hiba. Ami lehet súlyos és nem súlytalan… Javítható és…
-
Futkosó gondolatok szikráznak a levegőben. Rengeteg, mint csillag az égen. Már csak le kellene szakítani egyet-egyet. Elérni őket, elérni az égi fényt. Közéjük magasodni és egyként ragyogni velük. Oldalfényben a nap, mint valami mellőzött gyerek. Csalogat, hogy végre rá is vessen az ember egy sanda pillantást. Vár. Huncutkodik. Hol eltűnik, hol fölbukkan. Játssza az eszét.…
-
A vágyakozás olyan, mint ködben haladni előre. A közel rejtelmes, a távol sejtelmes. A fátyolos tekintetben, szürke színnel szegett szélek közt elmosódott ábrándos színek tompa árnyai járnak táncot. Alakjuk a távolban aránytalan és árnytalan, míg közelről árnyaltan arányos. Alakok és emberek, állatok és mozognak. Egy csiga háza roppant az egyhangú barna bakancs talpa alatt. Kemény…