Címke: Egyperces
-
Futkosó gondolatok szikráznak a levegőben. Rengeteg, mint csillag az égen. Már csak le kellene szakítani egyet-egyet. Elérni őket, elérni az égi fényt. Közéjük magasodni és egyként ragyogni velük. Oldalfényben a nap, mint valami mellőzött gyerek. Csalogat, hogy végre rá is vessen az ember egy sanda pillantást. Vár. Huncutkodik. Hol eltűnik, hol fölbukkan. Játssza az eszét.…
-
A vágyakozás olyan, mint ködben haladni előre. A közel rejtelmes, a távol sejtelmes. A fátyolos tekintetben, szürke színnel szegett szélek közt elmosódott ábrándos színek tompa árnyai járnak táncot. Alakjuk a távolban aránytalan és árnytalan, míg közelről árnyaltan arányos. Alakok és emberek, állatok és mozognak. Egy csiga háza roppant az egyhangú barna bakancs talpa alatt. Kemény…
-
Tavaszodik és a vágyaim elszabadulnak. Tőlem. Szárnyra kapnak a napsugárral átitatott kackiás szélben. Megült szemekkel, rezdületlen, bambán bámulok rájuk. Harmat cseppen reggel, fodrozza a lelkem tavát. A testem mozdul. Üresen kong. Nem kap utánuk. Testem mozdul, a talpam a szőnyegre toppan felkavarva az álló port. Testem indul, előre, életem körében. Alkonyatkor megáll. Leül. Hátrahuppan. Egyedül…
-
Az életünket csavarok tartják össze. Pont olyanok, mint amilyenek csökönyös szilárdsággal rögzítik a villamosok fogódzóit. Állnak, mereven. Tűrnek, halkan. Fel sem sikítanak a rángatózó tömegek fogódzó ujjai alatt. Csavarok vagyunk a társadalmunk céltalanul robogó villamosában. Csavarok vagyunk. Erőteljesen berögzülve fenntartjuk, jobban mondva megtartjuk magunkhoz szorítva az ismert rosszat, a változás ismeretlen párás szelétől majd megvéd…
-
A zárt ablak eső foltos üvegén átszűrődő nap fényében porszemcsék keringenek. Körbeölel és megfojt az allergia szorítása. Teremtéstörténetünk alapja kiszárítja a torkot, eltömíti az orrlikakat. Nem kínoz, csak irritál. Nem elviselhetetlen, csak zavaró a folytonos jelenléte. Olyan, mint az a rokon, aki nem elég, hogy hívatlanul érkezik és nem csak, hogy nem hozott semmit, de…
-
Lusta vagy. Beszáradt a tinta a tollba. Szürke árnyak morajló árja járja táncát, kitaposva lelkem virágát. Nem gyúl láng a parázson, régi, szertefoszlott hamu ágyon. Elszáll a szélben. Tova áll máshova. Oda, ahol megbecsülik, ábrándos álmaik közt dédelgetik. Óh! Ihlet ne hagyj el! Ragadd meg a karom, forgasd ki a betűim! Adj ennem, innom! Éhezek,…
-
Döntöttem. Úgy érzem magam, mint a kőszikla Hannibál előtt az Alpokban. Kaptam egy ajánlatot olyasmire vonatkozóan, amit már régóta akartam. Döntenem kellett, nem kaput, fát, hanem el. Akartam, tehát igen. Azonban ha rávágom hirtelen, meggondolatlan döntöttem. Aludtam rá egyet. Meggondoltam magam. Miért ne fogadnám el, ha akartam. Tényleg, miért is ne?! A racionális gondolkodás azt…