A bezártságról
Ez a szöveg egy vándorló medve alakján keresztül beszél a szabadság illúziójáról. Egy rövid, de erős metafora arról, hogy a mozgástér növekedése nem feltétlenül jelent valódi szabadságot – csak egy nagyobb börtönt.
Lám egy medve! Inkább csak bocs, vagy olyan Maci Laci féle. Barna és büdös – még!
A vízbe igyekszik. Bundája fakó, olybá tűnik, mintha már többet élt volna négy télnél. Talán törpe, ilyennek született, vagy… Ki tudja? Barangolhatott már mindenfelé. Biztos látott már lazacot, kacsát, bokrot, füvet, fát, eget, földet, betonnal borított teret. Ahonnan talpa fűpárnára vágyott vissza. Hangtalan szivacsként csobban, és telik el vízzel szőrének tövéig. Megy, úszik ő, csak úgy…, meg mert büdös volt. Igaz, hogy bolyong, de ami igaz az igaz, nem postagalambnak született. Így nincsenek neki tördelhető szárnyai, szűk bélyegzés a lábán és kalickába gyűrhető teste. Őhozzá sokkal kegyesebb volt a sors:
– Tágasabb a börtöne.