Címke: Önreflexió
-
Van néhány olyan pillanat, amelyik örökre megmarad az ember emlékezetében. Az egyik ilyen pillanat az, amikor összeütközik az anyai szeretet, a gyermeki daccal. Azt hiszem gondolkodónak születtem. Máshoz nincs tehetségem, csak az elméletek, következtetések szövögetéséhez. Amikor kinézek az ablakon, csak egy kietlen pusztaságot látok. Mintha önmagamba tekintenék. Egy végtelen égszínkék sivatag. Csalhatatlan szépségét…
-
A kavargó viharok kellős közepén, valami fogant. Valami, ami nem is olyan csúf, sőt inkább szép, alakos. A légből, gondolatból sarjadt. Vizet még sosem látott, mégis tisztább bárminél. Megrontatlan gyönyörűség. Kegyeltje mindennek, ami feljebbvaló. Mozdulatlan, dermedt. Ha ráz a hideg, és rá veted a tekinteted, tested lángba borul. Ha verejtékezve lángol a tested, és…
-
A mérhetetlenség érzete olyankor kerülgeti az embert, amikor a düh, az idegesség, az alkohol okozta mámor, összekeveredik a feszélyezettséggel. A mérhetetlenség az ami most eltölti a kietlen pusztaságban kóborgó, lángoló lelkemet. A rozsdásan ragyogó lenyugvó nap fényében, délibábként hat; tüskéivel együtt. Két karjával, a messzeségben olybá tűnik, mintha élne, mintha járna, mintha átölelne. …
-
Megöl, megölel, majd betakar egy falevél. Elfed az avar. Nem e világi tar fejek világlanak csak a sötétben, délibábként visszatükröződő marcona csillagok fényében. Egyetlen egy lépés maradt még. Egyetlen egy, ahol még tiszta marad a cipellő. Mindenütt csupa mocsok, szenny. Senki nincs, ki eltakarítaná. Anyag. Fehér. Röptető. Fenn a tetőn. Univerzum. Mindenség. Szentség.…
-
Tavaszodik és a vágyaim elszabadulnak. Tőlem. Szárnyra kapnak a napsugárral átitatott kackiás szélben. Megült szemekkel, rezdületlen, bambán bámulok rájuk. Harmat cseppen reggel, fodrozza a lelkem tavát. A testem mozdul. Üresen kong. Nem kap utánuk. Testem mozdul, a talpam a szőnyegre toppan felkavarva az álló port. Testem indul, előre, életem körében. Alkonyatkor megáll. Leül. Hátrahuppan. Egyedül…
-
A frusztráció az, amikor az ember egyedül akar lenni, azonban kénytelen-kelletlen el kell viselnie a másik jelenlétét, ugyanakkor nem is emel szót a kívánsága mellett. Némán tűr és szenved. Az idegesség hátborzongató bizsergető érzése akkor jelentkezik, amikor a másik nem csak ott, hanem jelen is van. Mögöttünk. Figyelve minden egyes mozdulatunkat. Megvonogatjuk a vállunkat. Tekingetünk…
-
Feltörni és letörni sokféleképpen és sokmindent lehet. Fel lehet törni a tojást, a széfet, a karriert, de a kedvet azt nem, azt csak lefelé lehet vinni, a kedvet csak letörni lehet. Kivéve, ha rajtunk van az utcai arcunk, amit sokáig hosszasan a tükör előtt gyakoroltunk; az az arc ez, ami a leginkább semleges. Nem mosolyog,…
-
Ott feküdt az ágyon, némán csendben.Teste hideg, még sem vacog. Élettelen.Szeme nem jár. Merev. Ajka nem remeg.Megszűnt, kimúlt belőle a félelem.Karvaly kezében az összegyűrt paplanmegállt, szorítva, mozdulatlan.Elment halkan. Elszökött lopva.Maga mögött tátongó űrt hagyva.Fekete kabát, zakó és nadrág.Koszorú, bú, ezeregy szál virág.Sírás, gömbölyded dús könnyek,sárgaföldbe tűzött barna fakeresztek.A rózsák, tulipánok, ibolyák és hóvirágok eltűntek.Húsos ajkú,…
-
Február volt. Hideg és közönyös, már ha az időjárásnak lehet hangulata. Akárhogy is, az enyémet elrontotta. Haza utaztam. Anyámhoz és apámhoz. A szerető otthon melegébe. Gyűlöltem az utat. Gyűlöltem a körülöttem lévő embereket. Gyűlöltem magam. Az elmém mélabús gondolatai apám körül forogtak. Agyam fogaskerekei akörül kattogtak, hogy vajon tudja-e, hogy szeretem. S ha nem, akkor…
-
Érzek valamit, ami a szívemet nyomja. Nem egy daganat, vagy egy beékelődött golyó, még csak meg sem késeltek, de nagyon fáj. Összeszorítja, megmarkolja, nyomkodja, marcangolja, csókolgatja, játszadozik vele, majd elengedi. Rendszertelen időközönként jelentkezik. Bár a szív sosem fáj… hát az enyém igen. Nem kitalált, álmodott, hanem húsba markolóan valós kín ez. Nem járja végig a…