Címke: Könnyed
-
Reggel van. Kijelentésem végeláthatatlanul igaz. Mivel mindennek kezdődnie kell valahol, hát kezdődjék keleten. Arany szeméből hullik arcunkba reggeli ébresztő, enyhén bágyadt fénye, ami akaratlanul is éberséget csal az emberi szemekbe. Ha lenne szobámnak ablaka keleten, ez velem is így történt volna. Így viszont megaludhattam háborítatlan nyugalommal ameddig akartam. Ez nálam csak 9-10-ig tart. Különben…
-
Fondorlatos cselszövések… Kaktuszos fejsze, csorbított kapa és kasza… Szörp, tüskék nélkül… Az igazságot szomjazza, érdes markok tengernyi sora… A közelben mossa a Partokat… Korbácsot ragad, a szitkokat záporozók kórusa… Görcsösen, a hátakon csattan… Kínok között, az összetört testek összerogynak… Ha, elkezdődik az utazás… Csónakokon, csoportokba verődve kelnek majd át… Nevek nélkül, sőt minden nélkül… Egy…
-
Sok mindennek van sarka, csak az utcának nincs. Mi van akkor, ha két utca találkozik? Kereszteződés. Ha az utcák a mi esetünkben, derékszögben metszik egymást, és a derékszögbe bedobunk egy házat, na akkor van sarok. Ha valaki a sarkon áll, azt gyakorta megnézik az emberek. Vajon ugyanaz lenne a helyzet, ha nem lenne…
-
Hát az bizony egy sorral feljebb volt. Azóta, és ezt határozottan merem állítani, nem. Nincs olyan, amit ne lehetne papírra vetni, csak a megfogalmazhatatlan szó. Azzal meg kár vesződni, mert úgyis ellenkező hatást érünk el; magunkban. Megfogalmazzuk, mert végtelen időt fordítva erre a csöppnyi problémára, áthidaljuk gondolataink hézagait, zökkenőit. Hát érdemes így alkotni? Hibátlan…
-
Hóvirágos ablakú házak közül kikandikáló levéltelen fák úsznak el a szem előtt a félig olvadt szürkévé vált hó ette rozsdabarna tájon. Tömeg van. Tömeg volt a megállóban és most a villamoson is. Feketék, fehérek, szürkék, barnák, pölyhösek, szőrösek, érdesek, újak és kopottak. Utaznak a kabátok, a cipők, a sálak, a sapkák, a kesztyűk, a táskák…
-
Lám egy medve! Inkább csak bocs, vagy olyan Maci Laci féle. Barna és büdös – még! A vízbe igyekszik. Bundája fakó, olybá tűnik, mintha már többet élt volna négy télnél. Talán törpe, ilyennek született, vagy… Ki tudja? Barangolhatott már mindenfelé. Biztos látott már lazacot, kacsát, bokrot, füvet, fát, eget, földet, betonnal borított teret. Ahonnan…
-
Fáradtság. A szemek… a szemek megmerevedtek. Bekristályosodtak. Üvegessé váltak. A könny… a könny elapadt. A könnymirigyek elsorvadtak. A pupilla… a pupilla merev; kitágult. Színe halovány kék. A tekintet… a tekintet elvesz a mindenségben. Nincs ki megmondaná, hogy mit keres. A valóság… a valóság az, hogy… már nincs valóság. A múlt már lejárt lemez.…
-
Az ok, a nincs. Egy felbecsülhetetlen kincs. Soha sem tudni, hogy mikor van rá szükségünk. Ha akarva, akaratlanul valamiből üresség tátong bennünk, vagy a közvetlen környezetünkben, ott terem az ajakon. Ha kell, ha nem kimondod, mert bosszúsodsz miatta. Ez egy fogalom. Megfoghatatlan valami. Idegesítő érzet. Testetlen. Nélkülözhetetlen. Nekem maci és ibolya szagú. …
-
Van néhány olyan pillanat, amelyik örökre megmarad az ember emlékezetében. Az egyik ilyen pillanat az, amikor összeütközik az anyai szeretet, a gyermeki daccal. Azt hiszem gondolkodónak születtem. Máshoz nincs tehetségem, csak az elméletek, következtetések szövögetéséhez. Amikor kinézek az ablakon, csak egy kietlen pusztaságot látok. Mintha önmagamba tekintenék. Egy végtelen égszínkék sivatag. Csalhatatlan szépségét…
-
A kavargó viharok kellős közepén, valami fogant. Valami, ami nem is olyan csúf, sőt inkább szép, alakos. A légből, gondolatból sarjadt. Vizet még sosem látott, mégis tisztább bárminél. Megrontatlan gyönyörűség. Kegyeltje mindennek, ami feljebbvaló. Mozdulatlan, dermedt. Ha ráz a hideg, és rá veted a tekinteted, tested lángba borul. Ha verejtékezve lángol a tested, és…