Címke: Bohém
-
Reggel van. Kijelentésem végeláthatatlanul igaz. Mivel mindennek kezdődnie kell valahol, hát kezdődjék keleten. Arany szeméből hullik arcunkba reggeli ébresztő, enyhén bágyadt fénye, ami akaratlanul is éberséget csal az emberi szemekbe. Ha lenne szobámnak ablaka keleten, ez velem is így történt volna. Így viszont megaludhattam háborítatlan nyugalommal ameddig akartam. Ez nálam csak 9-10-ig tart. Különben…
-
Sok mindennek van sarka, csak az utcának nincs. Mi van akkor, ha két utca találkozik? Kereszteződés. Ha az utcák a mi esetünkben, derékszögben metszik egymást, és a derékszögbe bedobunk egy házat, na akkor van sarok. Ha valaki a sarkon áll, azt gyakorta megnézik az emberek. Vajon ugyanaz lenne a helyzet, ha nem lenne…
-
Hát az bizony egy sorral feljebb volt. Azóta, és ezt határozottan merem állítani, nem. Nincs olyan, amit ne lehetne papírra vetni, csak a megfogalmazhatatlan szó. Azzal meg kár vesződni, mert úgyis ellenkező hatást érünk el; magunkban. Megfogalmazzuk, mert végtelen időt fordítva erre a csöppnyi problémára, áthidaljuk gondolataink hézagait, zökkenőit. Hát érdemes így alkotni? Hibátlan…
-
Az ok, a nincs. Egy felbecsülhetetlen kincs. Soha sem tudni, hogy mikor van rá szükségünk. Ha akarva, akaratlanul valamiből üresség tátong bennünk, vagy a közvetlen környezetünkben, ott terem az ajakon. Ha kell, ha nem kimondod, mert bosszúsodsz miatta. Ez egy fogalom. Megfoghatatlan valami. Idegesítő érzet. Testetlen. Nélkülözhetetlen. Nekem maci és ibolya szagú. …
-
A nagyvilágban akármerre tekeri fejét az ember, mindenhol pacákat lát. Kicsit, nagyot, közepeset, mérhetetlent… Színeset, színtelent, alig láthatót… Természet által okozottat… Szándékosat, véletlent… Terjeszkedőt, zsugorodót… Annyi különbözőt, mint ahány ember él a világon… Minden paca eltörölhető, megsemmisíthető, felszívható. Meg nem szüntethető nincs. Az ilyen jellegű már hiba. Ami lehet súlyos és nem súlytalan… Javítható és…
-
Történt egyszer régen, decemberben, Karácsony éjjelén, hogy az Ibolyka jól kigömbölyödött hasában megfészkelt babszem a védelmező ölből a komorság-vidámság felemás világába kívánkozott kihajtani, mert az ember az egy igaz ég alatt, mely mindenki feje felett kéklik vagy sötétlik vagy ború látóan tekint maga elé valami miatt vagy cudar jó kedve van ugyancsak valami miatt. A…
-
Télre tavasz jött, mert annak így van rendje; kikelet meg miegymás, a fák lombkoronát öltöttek, a madarak felröppentek, amelyek meg távol voltak hazatértek, új fészket építettek és abba tojásból kelő kicsinyeket tettek, mert ez az élet körforgásának a rendje. A fecskék az istállókba, Boris meg Riska tehenek fölött vertek tanyát, egy vissza járó gólyapár meg…
-
Nyár delelőre csípős ősz köszöntött, mely kemény és hát hideg telet ígért. A Kossuthfalviak is tudták ezt, a bőrükön érezték. Fodrossá válva kitülemkedett a szőrük töve, amely szőrt a szél ludak lábához kötözte. Csapkodó szárnyukkal húzták, vonták, nyúzták, de az ember nem engedhette, hogy azt csak úgy holmi ludak kitépjék! A Kossuthfalviaknak helyén volt az…
-
Kossuthfalvára piacos reggel virradt, ami bizony a hét közepin, szerdán van, ha a hétnek van egyáltalán közepe. No, már most ez olyan probléma, amely e történet tudását meghaladja, így maradjunk annyiban, hogy piacos napon történt az esemény, mert e meghatározás mégiscsak körbe fonja a cselekményt. A piac, legalábbis ez, nem az árúkról szólt vagy az…
-
Őszbe virradóra járt az idő; mikor már a levecses almák is nemesi bíbor díszt szíveskednek ölteni. Fúddogált a szél, ringatta a kései körték sárga nektárját. Szilva lekvár szaga lengte a konyhákat, a pálinkáé meg hát a szeszfőzdéket, bokrosítva a kedélyeket az érdes bőrű bajuszos urak közt. Bizony nincs is jobb, mint a szesz utáni patvarkodás,…