-
Az egyik legfurcsább szófordulat az örökkévalóságot jelentő időtlen időkig kifejezés. Azért furcsa, mert megcáfolja és nem fokozza önmagát úgy, mint például a halálnak halálával halsz. Az örökkévalóság ebben az értelemben a mindenkor és mindenhol való, az időtől független jelenlétet jelöli. Ezért érthetetlen az, hogy miért használjuk az említett szófordulatainkat olyan események körülírására, ami meghatározhatatlanul hosszú…
-
Télre tavasz jött, mert annak így van rendje; kikelet meg miegymás, a fák lombkoronát öltöttek, a madarak felröppentek, amelyek meg távol voltak hazatértek, új fészket építettek és abba tojásból kelő kicsinyeket tettek, mert ez az élet körforgásának a rendje. A fecskék az istállókba, Boris meg Riska tehenek fölött vertek tanyát, egy vissza járó gólyapár meg…
-
A frusztráció az, amikor az ember egyedül akar lenni, azonban kénytelen-kelletlen el kell viselnie a másik jelenlétét, ugyanakkor nem is emel szót a kívánsága mellett. Némán tűr és szenved. Az idegesség hátborzongató bizsergető érzése akkor jelentkezik, amikor a másik nem csak ott, hanem jelen is van. Mögöttünk. Figyelve minden egyes mozdulatunkat. Megvonogatjuk a vállunkat. Tekingetünk…
-
Feltörni és letörni sokféleképpen és sokmindent lehet. Fel lehet törni a tojást, a széfet, a karriert, de a kedvet azt nem, azt csak lefelé lehet vinni, a kedvet csak letörni lehet. Kivéve, ha rajtunk van az utcai arcunk, amit sokáig hosszasan a tükör előtt gyakoroltunk; az az arc ez, ami a leginkább semleges. Nem mosolyog,…
-
Az életünket csavarok tartják össze. Pont olyanok, mint amilyenek csökönyös szilárdsággal rögzítik a villamosok fogódzóit. Állnak, mereven. Tűrnek, halkan. Fel sem sikítanak a rángatózó tömegek fogódzó ujjai alatt. Csavarok vagyunk a társadalmunk céltalanul robogó villamosában. Csavarok vagyunk. Erőteljesen berögzülve fenntartjuk, jobban mondva megtartjuk magunkhoz szorítva az ismert rosszat, a változás ismeretlen párás szelétől majd megvéd…
-
Nyár delelőre csípős ősz köszöntött, mely kemény és hát hideg telet ígért. A Kossuthfalviak is tudták ezt, a bőrükön érezték. Fodrossá válva kitülemkedett a szőrük töve, amely szőrt a szél ludak lábához kötözte. Csapkodó szárnyukkal húzták, vonták, nyúzták, de az ember nem engedhette, hogy azt csak úgy holmi ludak kitépjék! A Kossuthfalviaknak helyén volt az…
-
Sári csalódott, mert hiába menekült szobája bármelyik sarkába, hiába állt tótágast, dobta ki az ablakon a zöld zokniját, ivott cukros vizet, húzta a fejére a párnáját, nem tudott elmenekülni, nem tudott megszabadulni a szívébe baljós árnyként férkőző sorscsapástól: döntenie kell. Nem holmi csalárdságról, vagy kópéságról, hanem bizony komoly dologról; egy tíz éves kislány életéről. A…
-
A zárt ablak eső foltos üvegén átszűrődő nap fényében porszemcsék keringenek. Körbeölel és megfojt az allergia szorítása. Teremtéstörténetünk alapja kiszárítja a torkot, eltömíti az orrlikakat. Nem kínoz, csak irritál. Nem elviselhetetlen, csak zavaró a folytonos jelenléte. Olyan, mint az a rokon, aki nem elég, hogy hívatlanul érkezik és nem csak, hogy nem hozott semmit, de…
-
Ott feküdt az ágyon, némán csendben.Teste hideg, még sem vacog. Élettelen.Szeme nem jár. Merev. Ajka nem remeg.Megszűnt, kimúlt belőle a félelem.Karvaly kezében az összegyűrt paplanmegállt, szorítva, mozdulatlan.Elment halkan. Elszökött lopva.Maga mögött tátongó űrt hagyva.Fekete kabát, zakó és nadrág.Koszorú, bú, ezeregy szál virág.Sírás, gömbölyded dús könnyek,sárgaföldbe tűzött barna fakeresztek.A rózsák, tulipánok, ibolyák és hóvirágok eltűntek.Húsos ajkú,…
-
Február volt. Hideg és közönyös, már ha az időjárásnak lehet hangulata. Akárhogy is, az enyémet elrontotta. Haza utaztam. Anyámhoz és apámhoz. A szerető otthon melegébe. Gyűlöltem az utat. Gyűlöltem a körülöttem lévő embereket. Gyűlöltem magam. Az elmém mélabús gondolatai apám körül forogtak. Agyam fogaskerekei akörül kattogtak, hogy vajon tudja-e, hogy szeretem. S ha nem, akkor…