Monoton idő és társadalmi elvárások
Ez az írás egy ironikus reflexió az idő egyhangúságáról, az emberi kiszámíthatóságról és a társadalmi elvárásokról. A szöveg arra mutat rá, hogy hogyan válik a „normális élet” szabályok, szerepek és ismétlődések rendszerévé.
Az idő monoton. Egyhangú minden; és kiszámítható. Sehova se menni és mindent látni sokkal jobb, mint mindenhova eljutni és semmit sem észrevenni. Az emberek közönyösek és felületesek.
A pillanatnak sem jó élni, hiszen a pillanat emlékké fakul; így a múltba révedve vesztegetnénk el napjaink a lehetetlen újraélés reménységével. Ebből logikusan az következne, hogy semmi sem ismétlődik meg, mégis minden ismétli önmagát, a változatosság bárminemű igénye nélkül. Megállapítás: A világ illogikus.
Az emberek kiszámíthatóak. A társadalmi elvárások miatt.
Bármerre is fordul a tekintet szabályok és követelmények masszív sorfalába ütközik.
Köszönj, mosolyogj, légy illedelmes, szerelmes, nősülj meg vagy menj férjhez, legyenek gyerekeid és gerinced. Ez az élet rendje. Ez a normális. Olyan, mint az ÁBC, A betűvel kezdődik és Á-val folytatódik. Ebből a konfliktus magától adódik.
Az élet nem színes, nem is fekete-fehér, méghozzá szürke sem… Mindez együtt, ami olyan színt ad, mint amit az ablakon kinézve látunk, vagy nem látunk.
Az élet nem habos babos sütemény meggyszemmel a tetején, de nem is egy adag trágya… Mindez együtt. Mindannyian minden nap ízleljük.