Egy belső monológ az ihlet hiányáról és az alkotói bénultságról
Ez az írás egy személyes, irodalmi reflexió az ihlet elvesztéséről és az alkotás iránti vágy ellentmondásairól.
Lusta vagy. Beszáradt a tinta a tollba.
Szürke árnyak morajló árja járja táncát, kitaposva lelkem virágát. Nem gyúl láng a parázson, régi, szertefoszlott hamu ágyon. Elszáll a szélben. Tova áll máshova. Oda, ahol megbecsülik, ábrándos álmaik közt dédelgetik. Óh! Ihlet ne hagyj el! Ragadd meg a karom, forgasd ki a betűim! Adj ennem, innom! Éhezek, szomjazom. Elporladok. Ne hagyj magamra! Álomképek nélkül meghalok. Ígérem veled leszek. Szeretlek! Nem engedlek. Csábítasz, bódítasz, mégsem érdekellek, meg sem érdemellek.
Lusta vagy. Beszáradt a tinta a tollba.