-
Futkosó gondolatok szikráznak a levegőben. Rengeteg, mint csillag az égen. Már csak le kellene szakítani egyet-egyet. Elérni őket, elérni az égi fényt. Közéjük magasodni és egyként ragyogni velük. Oldalfényben a nap, mint valami mellőzött gyerek. Csalogat, hogy végre rá is vessen az ember egy sanda pillantást. Vár. Huncutkodik. Hol eltűnik, hol fölbukkan. Játssza az eszét.…
-
A vágyakozás olyan, mint ködben haladni előre. A közel rejtelmes, a távol sejtelmes. A fátyolos tekintetben, szürke színnel szegett szélek közt elmosódott ábrándos színek tompa árnyai járnak táncot. Alakjuk a távolban aránytalan és árnytalan, míg közelről árnyaltan arányos. Alakok és emberek, állatok és mozognak. Egy csiga háza roppant az egyhangú barna bakancs talpa alatt. Kemény…
-
Történt egyszer régen, decemberben, Karácsony éjjelén, hogy az Ibolyka jól kigömbölyödött hasában megfészkelt babszem a védelmező ölből a komorság-vidámság felemás világába kívánkozott kihajtani, mert az ember az egy igaz ég alatt, mely mindenki feje felett kéklik vagy sötétlik vagy ború látóan tekint maga elé valami miatt vagy cudar jó kedve van ugyancsak valami miatt. A…
-
Tegnap születtem.Holnap halok meg.Ma élek szüntelen.Álomölő a nevem.Előbújok, mikor fáj.Megjelenek, mikor úgy érzed, nincs tovább.Búval érkezem.Megölellek.Rád telepszem.Könnyezel, és én simogatom az arcod,miközben zavaros gondolataid közt matatok.Látom a vágyaid,elporlasztom az álmaid.Eltölt a megnyugvás,miközben eluralkodik rajtad a lemondás.Nem nyúzod tovább magad hasztalan,szürkébb leszel ugyan,de nem boldogtalan.Álomölő a nevem.Ma hozzád érkezem.
-
Tavaszodik és a vágyaim elszabadulnak. Tőlem. Szárnyra kapnak a napsugárral átitatott kackiás szélben. Megült szemekkel, rezdületlen, bambán bámulok rájuk. Harmat cseppen reggel, fodrozza a lelkem tavát. A testem mozdul. Üresen kong. Nem kap utánuk. Testem mozdul, a talpam a szőnyegre toppan felkavarva az álló port. Testem indul, előre, életem körében. Alkonyatkor megáll. Leül. Hátrahuppan. Egyedül…
-
Az egyik legfurcsább szófordulat az örökkévalóságot jelentő időtlen időkig kifejezés. Azért furcsa, mert megcáfolja és nem fokozza önmagát úgy, mint például a halálnak halálával halsz. Az örökkévalóság ebben az értelemben a mindenkor és mindenhol való, az időtől független jelenlétet jelöli. Ezért érthetetlen az, hogy miért használjuk az említett szófordulatainkat olyan események körülírására, ami meghatározhatatlanul hosszú…
-
Télre tavasz jött, mert annak így van rendje; kikelet meg miegymás, a fák lombkoronát öltöttek, a madarak felröppentek, amelyek meg távol voltak hazatértek, új fészket építettek és abba tojásból kelő kicsinyeket tettek, mert ez az élet körforgásának a rendje. A fecskék az istállókba, Boris meg Riska tehenek fölött vertek tanyát, egy vissza járó gólyapár meg…
-
A frusztráció az, amikor az ember egyedül akar lenni, azonban kénytelen-kelletlen el kell viselnie a másik jelenlétét, ugyanakkor nem is emel szót a kívánsága mellett. Némán tűr és szenved. Az idegesség hátborzongató bizsergető érzése akkor jelentkezik, amikor a másik nem csak ott, hanem jelen is van. Mögöttünk. Figyelve minden egyes mozdulatunkat. Megvonogatjuk a vállunkat. Tekingetünk…
-
Feltörni és letörni sokféleképpen és sokmindent lehet. Fel lehet törni a tojást, a széfet, a karriert, de a kedvet azt nem, azt csak lefelé lehet vinni, a kedvet csak letörni lehet. Kivéve, ha rajtunk van az utcai arcunk, amit sokáig hosszasan a tükör előtt gyakoroltunk; az az arc ez, ami a leginkább semleges. Nem mosolyog,…
-
Az életünket csavarok tartják össze. Pont olyanok, mint amilyenek csökönyös szilárdsággal rögzítik a villamosok fogódzóit. Állnak, mereven. Tűrnek, halkan. Fel sem sikítanak a rángatózó tömegek fogódzó ujjai alatt. Csavarok vagyunk a társadalmunk céltalanul robogó villamosában. Csavarok vagyunk. Erőteljesen berögzülve fenntartjuk, jobban mondva megtartjuk magunkhoz szorítva az ismert rosszat, a változás ismeretlen párás szelétől majd megvéd…