A vasárnap örök

A vasárnap örök

Az üresség hangja

Ez az írás a hétköznapi mozdulatokból, egy alma meghámozásából, a zajokból és a tárgyak megfigyeléséből, épít fel egy lassan kibontakozó belső hiányérzetet. A részletek aprólékos érzékelése mögött végig ott húzódik az elidegenedés és az üresség.



Az almahámozás egy olyan folyamat, amely rettentő odafigyelést igényel. A Kés finoman siklik a helyenként puha húsban és közben gyűrű forma haj gördül az asztalra.

            Az asztal barna fodros csavarintásokkal van díszítve. Néhol szőlő inda, virág fedezhető fel a minták sűrűjében; néhol meg csupán borfolt.

            Az alma héja finoman gördül lefelé. Közben persze forgatni kell, mármint az almát, különben nem tudnánk megpucolni. Olyasféle képet mutat így, mintha egy bolygó forogna a saját tengelye körül. Megállíthatatlan, egészen addig, amíg el nem fogy a haj.

            Akkor csupasz, mezítelen húsával az asztalra nehezedett. Nem akart semmit; nem is akarhatott. Mellette hömpölygött az ami. Nem fontos.

            Kong már az ürességtől; Torony, Ajtó; a csorda már rég kitódult. Hol volt a kenyér? A fene se tudja.

            Száj szájt jártatva pokoli lármát okozott.

            Néhány motor a zajon csak fokozott.            

A lelkem hazafelé korgott.

Hasonló hangvételű írásaim: