A lemondás hangjai: belső küzdelem és a feladás fájdalma
Ez az írás egy a remény és a feladás határmezsgyéjén megszólaló belső hangot ragad meg, amely a fájdalomból táplálkozva szünteti meg a vágyakat. Ez egy nyugtalanítóan ismerős hang, amely nem pusztít, hanem elcsendesít – és ezzel együtt átformálja az ember önmagához való viszonyát.
Tegnap születtem.
Holnap halok meg.
Ma élek szüntelen.
Álomölő a nevem.
Előbújok, mikor fáj.
Megjelenek, mikor úgy érzed, nincs tovább.
Búval érkezem.
Megölellek.
Rád telepszem.
Könnyezel, és én simogatom az arcod,
miközben zavaros gondolataid közt matatok.
Látom a vágyaid,
elporlasztom az álmaid.
Eltölt a megnyugvás,
miközben eluralkodik rajtad a lemondás.
Nem nyúzod tovább magad hasztalan,
szürkébb leszel ugyan,
de nem boldogtalan.
Álomölő a nevem.
Ma hozzád érkezem.