Ott feküdt az ágyon, némán csendben.
Teste hideg, még sem vacog.
Élettelen.
Szeme nem jár.
Merev.
Ajka nem remeg.
Megszűnt, kimúlt belőle a félelem.
Karvaly kezében az összegyűrt paplan
megállt, szorítva, mozdulatlan.
Elment halkan.
Elszökött lopva.
Maga mögött tátongó űrt hagyva.
Fekete kabát, zakó és nadrág.
Koszorú, bú, ezeregy szál virág.
Sírás, gömbölyded dús könnyek,
sárgaföldbe tűzött barna fakeresztek.
A rózsák, tulipánok, ibolyák és hóvirágok
eltűntek.
Húsos ajkú, lógó fejű krizantémok
vették el a helyüket.