Földünk, e kék óriás, a fekete palástba burkolódzó világ színkavalkádjának része, élvezője és szerves alkotóeleme. Az univerzumról, a mindenségről beszélünk – mégis, ha nem volnánk mi, emberek, mindez talán nem is létezne számunkra, hiszen nem lenne, aki megnevezze.

Felfoghatatlannak, megismerhetetlennek, beláthatatlannak tartjuk. Félelemmel átitatott csodálattal szemléljük és tiszteljük. Épületeinket és történeteinket az égboltozat varázslataihoz igazítjuk. A mágiába és a hitbe menekülünk – saját tudatunk illúzióiba –, hogy ne kelljen szembenéznünk tudatlanságunkkal.

Valóban létezünk, vagy csupán a gondolat játékszerei vagyunk? Parányi részei egy felfoghatatlan egésznek, amelynek jelentését mi magunk próbáljuk megalkotni.

Kalitkában élő madarak vagyunk. A szél borzolja tollainkat, repülésre csábít, mégis a földhöz köt bennünket az a tér, amelyben létezünk. Nem látunk tovább annál, amit körénk vontunk. Ez az élettér. Nem a szóval van a baj – mi töltjük meg jelentéssel. Lehet szűk vagy tág, jó vagy rossz, egyszerre mindkettő. Számomra mégis azt a helyet jelenti, ahol élünk: lakást vagy házat, országot államformájával és annak minden terhével, földrészt, és végső soron magát a Földet.

Szabályok kötelékével gúzsba kötött rabok vagyunk. Embernek nevezzük magunkat, mégsem tekintjük egymást annak. Különbséget teszünk, ahol csak lehet.

Nem, nem vagyunk egyenlők. Lehetőségeink korlátozottak; függnek attól, hová és milyen családba születünk. Illúzió, hogy az ellentétek izzó fala egyszer leomlik, és mind együtt élünk majd egy békésebb, szebb jövőben. Hangzatos szavak ezek, amelyek gyakran nélkülözik a valóságot. Ha azonban a realitás talaján állunk, nemcsak a kultúrák közötti különbségeket kell észrevennünk, hanem saját világunk belső ellentmondásait is. Olyan ez, mint egy egységesnek tűnő bőrfelület, amelyet apró, mégis különböző hibák törnek meg.

Az üveggömb – a bazárok elmaradhatatlan kelléke – a mézes édességek, a diós és mákos tekercsek, a krémesek és a pillanatok alatt eltűnő vattacukor mellett mindig ott van. Apró világ egy zárt formában. Földünk kicsinyített mása: a tökéletes forma mögé rejtett bezártság legtisztább jelképe.