Felesleges kérdések
Ez az írás egy játékos, ironikus belső monológ a kérdezés, a túlgondolás és az elvárt válaszok ellentmondásairól. Az ismétlésekből építkező szöveg azt vizsgálja, miért hajszoljuk a válaszokat akkor is, amikor már előre tudni véljük őket, és hogyan válik maga a kérdés a nyugtalanság forrásává.
Először is… minek a kérdés, a felesleges szóismétlés, a hatalmas töprengés, a nagy elmélkedés, minek… és mindez miért? A válaszért? A felesleges szavakért? A régen várt mondatokért?
Azokért, amelyeknek a létezéséről már amúgy is tudunk, amelyeket egymástól elvárunk, amelyekkel másokkal kiszúrunk.
Másodszor is… minek a kérdés vagy a kérdőszó, a sok-sok bánatot okozó, elkerülhető mondatok tömege? Aki mindezt szereti, annak nincs ki a négy kereke, vagy? Minek és miért mindez?
Azért, hogy valaki még ezt is megkérdezze? Azért, hogy az embernek egy nyugodt perce se legyen? A válasz lehet goromba, nem kielégítő, váratlan vagy tán törékeny, sebezhető… De az eredményt már azelőtt tudhatjuk, hogy a megkérdezett akár egy szót is szólna.
Harmadszor is… minek?