A nagyvilágban akármerre tekeri fejét az ember, mindenhol pacákat lát. Kicsit, nagyot, közepeset, mérhetetlent… Színeset, színtelent, alig láthatót… Természet által okozottat… Szándékosat, véletlent… Terjeszkedőt, zsugorodót… Annyi különbözőt, mint ahány ember él a világon…

Minden paca eltörölhető, megsemmisíthető, felszívható. Meg nem szüntethető nincs. Az ilyen jellegű már hiba. Ami lehet súlyos és nem súlytalan… Javítható és javíthatatlan… Elkövetett… Okozott… Elszenvedett…

A paca nem folt. A pacának van tartalma. Ami mozoghat. A folt viszont tartalom nélküli kiszáradt és elhalt paca. Az ilyenek beeszik magukat a gazdafelületbe, és meghatározatlan idő után hibává változnak át.

Felületi hibává… Anyag hibává… Írásbeli hibává… Gondolkodásbeli hibává… Testi hibává… Nevelésbeli hibává…

Ezeknek a kiküszöböléséhez már az új Tomi kell, a szóda erejével, vagy Ariel… a hableány.

Amennyiben fakul az anyag, gondolva az emberi természetre, csak otthon fogjuk használni a ruhánkat. Majd ha már szakadni is kezd, rongynak nevezzük, és kidobjuk.

Vajon, ha felnyitnánk a kuka tetejét, kimásznának belőle az emberek?