A vágyakozás olyan, mint ködben haladni előre. A közel rejtelmes, a távol sejtelmes. A fátyolos tekintetben, szürke színnel szegett szélek közt elmosódott ábrándos színek tompa árnyai járnak táncot. Alakjuk a távolban aránytalan és árnytalan, míg közelről árnyaltan arányos. Alakok és emberek, állatok és mozognak. Egy csiga háza roppant az egyhangú barna bakancs talpa alatt. Kemény volt. A bele kifolyt. Elmúlt. Pár lépéssel arrébb került. A szapora láb egy pocsolyában elmerült. Iszapos vizének tükrében, a napnak párán csüngő fényében elérhetetlen tompa látomások élnek egy másik, hasonlóan képtelen és unott életet. Tovább ballagva a köd körül ölel és elkerül. Veled van. Megbabonáz. Előtted van. A szemed hátra villan és mögötted jár. Melletted van. Nedvesen kecsegtet. Kívánod, mint csecsszopó az anyja keblét, mikor éhes. Felfalod a szemeddel. Simogatod az eszeddel. A gondolataid vibrálnak. A képzeleted megfeszül. A mozivásznon egy film felperdül. Ahogy a filmkockák peregnek, az agytekervények azon tekeregnek, hogy akár ilyen is lehetne. Sóhaj!