Hónap: 2025. november
-
Néhány pillanat… az egész élet megismételhetetlen. Végig nézve a tájon… bokrok, fák virágok, szerelmes párok andalognak a kövezett úton szalad a világ felé fut a napfény rohan a zöld felé az oxigént beszívva jobb mert minden szétmosódik megszűnnek a határok hát EU hát utazás ide-oda látni mindent a napot a holdat a nyugtató óceánokat úszkáló…
-
Szeretnék a csillagokig érni, A fellegekkel játszadozni. A napba nevetni, S a holddal sírni. Ha sírnék, eső hullana a földre, Ha nevetnék, a fény elűzné a sötétet. Szellőt fújnék a nyári napokon, Had hűsítsen úttalan utakon. Szeretnék a csillagokig érni, Egyszer gondtalanul élni.
-
A nagyvilágban akármerre tekeri fejét az ember, mindenhol pacákat lát. Kicsit, nagyot, közepeset, mérhetetlent… Színeset, színtelent, alig láthatót… Természet által okozottat… Szándékosat, véletlent… Terjeszkedőt, zsugorodót… Annyi különbözőt, mint ahány ember él a világon… Minden paca eltörölhető, megsemmisíthető, felszívható. Meg nem szüntethető nincs. Az ilyen jellegű már hiba. Ami lehet súlyos és nem súlytalan… Javítható és…
-
Futkosó gondolatok szikráznak a levegőben. Rengeteg, mint csillag az égen. Már csak le kellene szakítani egyet-egyet. Elérni őket, elérni az égi fényt. Közéjük magasodni és egyként ragyogni velük. Oldalfényben a nap, mint valami mellőzött gyerek. Csalogat, hogy végre rá is vessen az ember egy sanda pillantást. Vár. Huncutkodik. Hol eltűnik, hol fölbukkan. Játssza az eszét.…