A kavargó viharok kellős közepén, valami fogant. Valami, ami nem is olyan csúf, sőt inkább szép, alakos.

            A légből, gondolatból sarjadt. Vizet még sosem látott, mégis tisztább bárminél. Megrontatlan gyönyörűség. Kegyeltje mindennek, ami feljebbvaló. Mozdulatlan, dermedt. Ha ráz a hideg, és rá veted a tekinteted, tested lángba borul. Ha verejtékezve lángol a tested, és rá veted a tekinteted, fogaid vacogni kezdenek.

            A szél nem tudja, hol van. Ha ismerné helyét, akkor sem merné összeborzolni semmijét. Napsugár még nem érte soha. Fakó. Csak az élet apró szikrája piroslik rajta; valahol.

            Körülötte a viharok elcsendesedtek. Rajta kívül sehol semmi, csak a nagy üresség. Még jó, hogy az üresség nem fáj. Még jó, hogy az üresség csak egy nagy semmi.

            Kiürült minden.