Megöl, megölel, majd betakar egy falevél. Elfed az avar. Nem e világi tar fejek világlanak csak a sötétben, délibábként visszatükröződő marcona csillagok fényében.

            Egyetlen egy lépés maradt még. Egyetlen egy, ahol még tiszta marad a cipellő. Mindenütt csupa mocsok, szenny. Senki nincs, ki eltakarítaná.

            Anyag. Fehér. Röptető. Fenn a tetőn. Univerzum. Mindenség. Szentség. Csak ez az egy, mi kiragad; – hat.

            Minden nap egy másnap. Másnapból jelen. Jelenből jövő. Jövőből múlt.

            Mert a piszok ott marad, körbeágyaz örökké.

            Ha a világ a földre esne, egy fej biztosan berepedne. Egy mely nem lát túl a valóságon, mely az ölébe pottyant. Pont oly könnyedén, mint ahogy az ember kerül két méter mélyen a földbe.

            Most kell eltemetni ezt a lapot.