Futkosó gondolatok szikráznak a levegőben. Rengeteg, mint csillag az égen. Már csak le kellene szakítani egyet-egyet. Elérni őket, elérni az égi fényt. Közéjük magasodni és egyként ragyogni velük.

Oldalfényben a nap, mint valami mellőzött gyerek. Csalogat, hogy végre rá is vessen az ember egy sanda pillantást. Vár. Huncutkodik. Hol eltűnik, hol fölbukkan. Játssza az eszét. Hátsó vontatott szekérként lasponyán kullog a nap fényén a hold. Nem strapálta agyon magát a megvilágosodás útján. Összeállt és kész. Fürdik, majd megtörölközik. Nem valami szégyenlős. Pucér valóságában ugrik a mély vízbe.            

Csak remélhetjük, hogy a szikrák tüzet lobbantanak, és az égen égve, még ha pucéran is, de ragyoghat más is.