Néhány pillanat… az egész élet megismételhetetlen.

Végig nézve a tájon… bokrok, fák virágok, szerelmes párok andalognak a kövezett úton szalad a világ felé fut a napfény rohan a zöld felé az oxigént beszívva jobb mert minden szétmosódik megszűnnek a határok hát EU hát utazás ide-oda látni mindent a napot a holdat a nyugtató óceánokat úszkáló halakat a végtelen légben repkedő madarakat az űrbéli csillagokat apró  felhők jönnek ereszkedik a köd szürkül a nappal éjbe borul a vágy remegés duzzadt erek kitágult pupilla a világra néz elszív a föld megront az ég minden rossz csak a rohanás a rohanás maradt torzult képek között ijesztő arcok rémisztgetnek a szellemek tánca zöld képű ördögöknek a szarva felöklel átszúr megsebez karónak támaszkodva egy STOP táblának a látványa megbolondít a piros a bika vörösre döf megöl ez a nyomor megöl ez a hiány kell még a békesség a látvány egy pontban a bizalomban a létezésben az éberségben működik az ingázó mozgás a szapora légzés behúzódás bezárkózás a sarokba a pillanatnyi sötétségbe.